Kettős könyvelés forgalom bevitel

Mintafeladat

Tartalomjegyzék

1. Bevezető

2. Törzsállományok felvitele, kiíratása

3. Paraméterek beállítása

4. Forgalmi tételek rögzítése, könyvelése
4.1. Nyitó tételek
4.2. Éves gazdasági események
       - Beérkező számlák
       - Kimenő számlák
       - Banki tételek
       - Pénztár tételek
       - Vegyes tételek

5. Eredményadatok kiíratása
5.1. Listázás
5.2. Rátekintő információ kiíratása képernyőre

6. Könyvelt tételek módosítása/törlése

7. Éves zárás-nyitás

8. Éves forgalmi tételek törlése

 

 

Bevezető rendszerleírás

Bevezetőként szükséges meghatározni - a hétköznapi életben is használt - fogalmakat, amelyeket a következő programkezelési leírás, a program nézőpontjából meghatározott formában, értelemben használ. Szükséges ez, mivel a programok ismertetésénél az előadó használja ezeket a fogalmakat, viszont a hallgató egyáltalán nem biztos, sőt esetenként biztos, hogy nem olyan értelemben tölti meg tartalommal, amint a programok megismeréséhez szükséges. Továbbá a Megastar ügyviteli programja alkalmaz olyan sajátos technikai sajátos megoldást, amely értelmezésre szorul.

Alapfogalmak:

Törzsadatok, forgalmi adatok: A nem számítástechnikával foglalkozó gazdasági szakemberek kérdése visszatérően az szokott lenni, mik azok a törzsadatok? Az ügyviteli nyilvántartás időben viszonylag állandó adatokkal - főkönyvi számok, partnerkódok, stb. - időbeni történéseket írnak le - vettünk, eladtunk, kifizettünk, stb. Ezért az ügyviteli feldolgozás időben viszonylag állandó adatai a törzsadatok. Pl. főkönyvi számok, amelyet ha megadunk az legalább 1 évig állandó marad, de pl. a naplókód évekig változatlan tartalommal használhatjuk. Az időben állandó, törzsadatok segítségével tudjuk rögzíteni az ezekhez kapcsolható időben megjelenő adatokat a forgalmi adatokat. Pl. egy bejövő számlát a bejövő számlák naplóján a megfelelő főkönyvi számokra rögzítjük, stb.

Főkönyvi számlatükör FA101: A MegaORA program sajátossága, hogy a főkönyvi számlarend, amely számlaszám, számla megnevezés, kibővíthető egyéb adatokkal. Elsősorban - ritkán használt - lehetőség, hogy a számlaszám és rövid megnevezés mellé megadható egy részletes leírás. Ebben egy A4-es (3600 karakter)   terjedelemben elmondhatók a számla használatának szempontjai. A számlaszám rövid megnevezés és leírás biztosítja azoknál a szervezeteknél a képben lévő hivatalos számlaosztály létrehozását, ahol szükség van. A számlaszámok mellé a narratív leírás mellett a gép működését vezérlő egyéb adatok is megadhatók. (áfa számla vagy nem, jelleg tartozik vagy követel, az adott számlához partner hozzátehető vagy nem, stb.)

Havi-éves zárási paraméterek FA102: Előre kell bocsátani, a MegaORA programban havi vagy éves zárások olyan kezelői műveletek, amelyek az illető feldolgozásban a kezelő döntésétől függenek. Ez a törzsállomány csak azt a viszonylatot írja le, ami a paraméterekben igényelt automatizmusok elvégzéséhez szükséges.

(Tükör) Napló törzs FA103: A főkönyvi számlatörzs adatai biztosítják a számlasoros nyilvántartás végzését, a naplók biztosítják az idősoros nyilvántartás végzését. Egy másik aspektusa az idősoros nyilvántartásnak, hogy a gazdasági esemény jellege szerint lehet, kell csoportosítani a nyilvántartásba vett gazdasági eseményeket. Így vannak beérkező számlák csoportja (kódszám: 100-199), kimenő számlák csoportja (200-299),  banki pénzmozgásokhoz kapcsolódó események csoportja (300-399), pénztári pénzmozgásokhoz kapcsolódó események csoportja (400-499), valamint a vegyes gazdasági események csoportja (500-599). Továbbá gépi, technikai eljárásokhoz használatos még, szintén vegyes naplótípusok 600-899. Speciális napló használat, amikor egy meghatározott naplóra csak egy főkönyvi számlára kerülő forgalmat könyvelünk, ilyenek általában a banki és pénztári naplók. Ezt tükörnaplónak nevezzük. (Az egyes beviteli programok help szövegei, dokumentációi ezeket a lehetőségeket részletesen is tartalmazza.)

Áfa-árbevétel módosító kódok FA104: A MegaORA program sajátossága, hogy a gazdasági események azon csoportját, amely áfa körben érintett és/vagy a számlázás árbevételénél módosítja az árbevételt, egy külön törzsállományban írja le. Ebben a törzsállományban lévő kódokkal mód van leírni, hogy a gazdasági esemény áfa mentes, vagy valamilyen százalékos vagy pl. fordított áfás, stb. A kód - eléggé bonyolult struktúrája -a megfelelő dokumentációban található.Viszont rendeltetésszerű használata rendkívüli módon tudja segíteni a gazdasági esemény adatainak rögzítését, mivel a törzsadatokban egyszer megfogalmazott összefüggéseket a program automatikusan értelmezi, és az adatbevitelt segíti. 

Partner vagy ügyfélnyilvántartás - partnertörzs FA111, stb.: A számviteli   nyilvántartásban szereplő bármilyen ügyfél, partner, saját dolgozó, szolgáltatást igénybe vevő, stb. amely lehet akár természetes, akár jogi, logikai személy, amelyekre a nyilvántartásban kötelezettségeket és ahhoz kapcsolódó kiegyenlítéseket akarnak nyilvántartani. Egy ilyen egyed, ha egyszer szerepel a partner törzsben, akkor a konkrét gazdasági esemény főkönyvben történő elhelyezésével lehet őt minősíteni. A gazdasági esemény alapján lehet vevő, szállító, szerződéses ügyfél, stb. Így mód van, hogy pl., ha valamelyik partner vevő is és szállító is, akkor egyrészt kimutatható a tartozása-követelése, együttesen. Továbbá az ilyen ügyfélre kompenzációt lehet készíteni.

Deviza törzsállományok leírása: Ha a könyvelés nemcsak a könyvvezetési pénznemben, forintban történik, hanem egyéb pénznemek is szerepelnek a gazdasági eseményben, akkor az illető devizanemhez kapcsolódóan le kell írni törzsállományként a deviza típusát, árfolyamát, stb.

Utókalkulációs, kontrolling törzsadatok: Ez a főkönyvi könyveléstől elkülönülő, de annak szerves részeként használható technikai törzsállomány, amelyen megadható a kód hossza, neve, stb. Az így definiált tetszőleges darabszámú kódok használhatók a főkönyvi könyvelésben rögzített gazdasági eseményekhez, és/vagy az egyes főkönyvi számlák  "alábontására". 

Főkönyvi könyvelés: Minden gazdasági eseménynek a MegaORA rendszerben történő rögzítése megfelelő főkönyvi kódszámokkal kerül rögzítésre. Tehát minden gazdasági esemény a főkönyvi könyvelésbe belekerül, a megfelelő főkönyvi listákon tételesen, összegzetten megjeleníthető.

Folyószámla könyvelés, nyilvántartás: Csak azok a gazdasági események szerepelnek a folyószámla nyilvántartásban, és az ezzel szorosan összefüggésben keletkező pénzügyi nyilvántartásban, amelyben partnerkód szerepel. A partnerkód használata - a MegaORA konvenciók szerint - a folyószámla, illetve a folyószámla szám úgy képződik, hogy a főkönyvi szám, kötőjel partnerkód együttese. Más szóval a partnerkód csak olyan főkönyvi számláknál értelmezett, ahol a főkönyvi számlatükör leírásában egy megfelelő jellel közöljük, hogy arra a számlára - elsősorban - partnerekkel történő gazdasági eseményt rögzítünk. Ha egy adatbeviteli bizonylatban nem szerepel partnerkód, akkor az nem része a folyószámla könyvelésnek, pénzügyi nyilvántartásnak. A fúkönyvi könyvelésnek része a partnerekre történő analitikus könyvelés.

Áfa nyilvántartás: Csak azok a gazdasági események szerepelnek az áfa nyilvántartásban, áfa időszakos jelentésekben, amelyekben áfa kód szerepel. A MegaORA konvenciók szerint - ha az áfa nyilvántartáshoz szükséges - akkor a gazdasági esemény bevitelében szerepeltetni kell még olyan áfa kódot is, mint pl. áfa körön kívüli. Az áfa törzs kódkonvenciói biztosítják, a megfelelő áfa százalékok, áfa számlák, áfa mentes vagy fordított áfa, stb. adatbevitelét és ezekből adatszolgáltatás készítését. Értelemszerű, hogy olyan könyvelési tételekbe, amely áfát nem érint (pl. bérfeladás), áfa kódot nem kell szerepeltetni.

Deviza összegek szerepelése a gazdasági eseményekben: Amennyiben a gazdasági esemény nemcsak a könyvvezetési pénznemben történik, akkor - opcionálisan - bevihetők a könyvvezetési pénznem mellé más pénznem összeg is. Előfeltétel a megfelelő egyéb pénznem definíciója szerepeljen a törzsadatokban. Lehetséges, hogy egy gazdasági esemény adataiban csak a könyvvezetési pénznem szerepeljen. Általában ez utóbbit valósítja meg a magyarországi szervezetek könyvvezetése. A MegaORA program lehetővé teszi, hogy a könyvvezetési pénznem ne forint, hanem egyéb (pl. euró) legyen, természetesen a könyvvezetés akkor is a magyar törvényeknek megfelelően történik.

Többdimenziós könyvelés az utókalkulációs, kontrolling kódok segítségével: A gazdasági események számla és idősoros nyilvántartása mellett lehetőség van ezeknek a technikai kódoknak a segítségével további "alábontást" létrehozni. Pl. 911 árbevételi számla tételeibe egy ilyen kód segítségével kimutathatjuk, hogy mely szerződésre és/vagy mely ügynök hozta létre azt az adott 911-es árbevételi sort. További lehetőség, az adott gazdasági eseményben pl. 5000 forint bevétel volt, amit az 1-es kóddal jelölt szerződésre 3000 forint, a 2-es kóddal jelölt szerződésre 2000 forint szerepel, akkor a bizonylat árbevételi része íly módon kettő sorban vihető be. A konkrét szervezetek konkrét ügyviteli igénye határozza meg, hogy milyen, mennyi és a nyilvántartás mely részén akarnak további alábontást készíteni, így módon nemcsak számla és idősoros, hanem ezen kódok szerint tetszőleges dimenziójú nyilvántartás készíthető.

Forgalmi területek használata: A MegaORA program sajátossága, hogy a - főkönyvi könyvelési és a bér alrendszereknél - az előzetes adatrogzítéshez un. forgalmi területet használ. A könyvelési, bérszámfejtési munkafolyamat ketté van szakítva. Első fázis az adatok rögzítése és csoportos ellenőrzése, a második fázis az íly módon bevitt adatoknak könyvelése illetve a bér adatok "véglegesítése", letárolása. Ez a kétfázisú munkavégzés azt a célt szolgálja, hogy a viszonylag jelentős hibával történő adatrögzítés könnyen módosítható, jól ellenőrizhető folyamat legyen és íly módon garantáltan jó, vagy legalábbis jobb minőségú adatokkal történjen a végleges munkafolyamat. A forgalmi terület egy olyan soszámmal ellátott (1-999) logikai "piszkozat" munkafelület, amelyen a kezelő tetszőleges módosításokat végezhet és befejezéskor csoportosan is ellenőrizheti az adatrögzítői munkájának eredményét.

Könyvelés, iktatás munkafázisok: A forgalmi területen lévő bevitt adatok nem részei az éves főkönyvi könyvelésnek, pénzügyi nyilvántartásnak, stb. Ahhoz, hogy "hozzádolgozásra, letárolásra" kerüljön a korábbi éves adatokhoz szükséges iktatni és/vagy könyvelni. Ha csak iktatás történik, akkor a letárolt tételek tulajdonképpen ideiglenes jellegűek, módosíthatók, törölhetők, stb. (Az iktatás a beérkezett számlák, levelek, stb. pénzügyi nyilvántartásba vételét teszi lehetővé.) Ha könyvelés történik, akkor a letárolásra került tételek egy szigorúbb státuszba kerülnek, nem törölhetők, a könyvelési adatok nem módosíthatók, stb. A MegaORA program rugalmasan biztosítja az adatszolgáltatást a listákon, áfa kimutatáson, stb. az iktatott tételekből is. Az adatbiztonság fokozott szintjéhez szükséges, hogy az időszak tételei könyveltek legyenek. Ez a programmal végzett munka ügyvitelszervezési feladata.

1. Bevezető

Az alábbiakban egy kereskedelmi és szolgáltató tevékenységet folytató gazdálkodó szervezet adatainak főkönyvi könyelését bemutató mintafeladatokon keresztül nyújtunk segítséget a MEGASTAR PLUS Kft. ORACLE-ös adatbázisra épülő főkönyvi könyvelési programjának megismeréséhez.

A példa fiktív vállalkozás, fiktív gazdasági eseményeire készült. A mintafeladat a legáltalánosabb, leggyakrabban előforduló gazdasági eseményekre épült, mely a kis-, és középvállalkozásoknál előfordul, és a főkönyvi program begyakorlásához ad támogatást. Javasoljuk a felhasználónak, hogy az átadott programmal gyakorlásképpen próbálja meg saját kezűleg is feldolgozni az adatokat. A leírás igyekszik támogatni a gyakorló, tanuló tevékenységet, továbbá F1/?-el kérhető a menüponthoz tartozó dokumentációs leírás.

Főkönyvi könyvelési programunk rugalmasan alkalmazható mind a szerteágazó tevékenységet ellátó gazdálkodó szervezetek bonyolult, mind a kisvállalkozások egyszerű kettős könyvelését, továbbá az egyszeres könyvelést végzők kiszolgálására is. Azonos adatok és gazdasági események figyelembe vételével mintafeladatokon mutatjuk be a program alkalmazási lehetőségeit.

Ezek:
- 1. a 00004-es azonosítójú: Kettős könyvelési mintafeladat
- 2. a 00005-ös azonosítójú: Egyszerűsített kettős könyvelési mintafeladat
- 3. a 00006-os azonosítójú: Egyszeres könyvelési mintafeladat

Az alábbiakban a 00004-es azonosítójú mintafeladatot mutatjuk be, ahol a számlatükör törzsben rögzített főkönyvi számlákkal kontírozzuk az egyes gazdasági eseményeket.

A vállalkozás adatai és a tárgyidőszaki gazdasági eseményei a következők:

Nyitó tételek (600-as napló)

Főkönyvi számlák egyenlege

...

..

Tartozik

Követel

14 Egyéb járművek

7.500.000,-

.

14

Irodai berendezések

1.000.000,-

.

149

Egyéb berendezések écs-je

.

5.200.000,-

16

Beruházások

   400.000,-

.

22

Anyagok

     50.000,-

.

261

Áruk

   300.000,-

.

311

Vevők

.

.

381

Pénztár

   360.000,-

.

384

Bank

6.000.000,-

.

411

Jegyzett tőke

.

3.000.000,-

413

Eredménytartalék

.

8.000.000,-

419

Mérleg szerinti eredmény

.

1.639.000,-

454

Szállítók

.

.

461

TA

.

     40.000,-

468

Áfa elszámolási számla

.

   670.000,-

471

Jövedelem elszámolás

.

     46.000,-

4731

Járulék elszámolási számla

.

     15.000,-

459

Alapítókkal szembeni kötelezettségek

.

2.700.000,-

 

Folyószámlák rendezetlen adatai

Ügyfélkód

Bizonylat száma/
Rendezettségi azonosító

Bizonylat kelte

Fizetési határidő

Tartozik

Követel

189 Nyitó napló

454-1

1

2005.11.30.

2005.12.10.

.

150.000,-

454-2

1

2005.12.20.

2006.01.11.

.

450.000,-

454-2

2

2005.12.30.

2006.01.09.

.

1.800.000,-

454-3

1

2005.12.28.

2006.01.07.

.

2.400.000,-

289 Nyitó napló

311-4

1

2005.20.15.

2005.10.25.

2.800.000,-

.

311-4

2

2005.11.25.

2005.12.05.

200.000,-

.

311-5

1

2005.12.30.

2006.01.09.

1.500.000,-

.

311-6

1

2005.12.16.

2005.12.26.

2.000.000,-

.

311-7

1

2005.05.30.

2005.06.09.

500.000,-

.

311-7

2

2005.12.02.

2005.12.12.

3.000.000,-

.

311-7

3

2005.12.30.

2006.01.09.

400.000,-

.

311-8

1

2005.11.30.

2005.12.10.

100.000,-

.

Összesen:

311 Vevők:

.

.

10.500.000,-

.

  .

454 Szállítók:

.

.

.

4.800.000,-

Gazdasági események

Beérkezett számlák (100-as napló)

Szállítókód

Termék/
Szolgáltatás

Bizonylat

Fizetési határidő

Számla összege

ÁFA

Kontír
szám

.

.

száma
(rend.azon.)

kelte
(telj.dátum)

.

.

%

kód

T

K

1

Áru

11

2006.01.10.

2006.01.20

150.000,-

20

82

812

4541

2

Egyéb

12

2006.01.20.

2006.01.30

30.000,-

20

82

539

4542

2

Áru

12

2006.01.20.

2006.01.30.

50.000,-

20

82

812

4542

2

Áru

15

2006.01.30.

2006.02.09

550.000,-

20

82

812

4542

2

Áru

17

2006.02.10.

2006.02.20

5.000.000,-

15

84

812

4542

3

Áru

18

2006.02.15.

2006.02.25

7.640.000,-

5

86

812

4543

2

Tárgyi eszköz

19

2006.02.27.

2006.08.01

600.000,-

20

100

812

4542

3

Áru

16

2006.07.21.

2006.07.31

200.000,-

20

82

812

4543

Kimenő számlák (200-as napló)

Vevőkód

Termék/Szolgáltatás

Bizonylat

Fizetési határidő

Számla összege

ÁFA

Kontír
szám

.

.

száma
(rend.azon.)

kelte
(telj.dátum)

.

.

%

kód

T

K

3

Áru

13

2006.01.21.

2006.02.04

62.000,-

20

42

3113

911

4

Szolgáltatás

14

2006.01.20.

2006.02.09

84.000,-

15

44

3114

911

5

Áru

101

2006.02.02.

2006.02.12.

5.900.000,-

20

42

3115

911

6

Áru

102

2006.02.15.

2006.02.25

6.600.000,-

20

42

3116

911

7

Áru

103

2006.02.28.

2006.03.09

10.900.000,-

20

42

3117

911

3

Tárgyieszköz ért.

104

2006.03.15.

2006.03.25

180.000,-

20

42

3113

961

Banki tételek (300-as napló)

Bankszámla

Gazdasági esemény

Partnerkód

Rend. azon.

Év

Összeg

Kontír
szám

száma

kelte

.

.

.

.

.

T

K

301

2006.01.05.

Száll.szla. kiegyenlítés

1

1

2005

150.000,-

4541

384

301

2006.01.05.

Száll.szla. kiegyenlítés

2

1

2005

450.000,-

4542

384

303

2006.01.10.

Száll.szla. kiegyenlítés

2

2

2005

1.800.000,-

4542

384

304

2006.01.20.

Száll.szla. kiegyenlítés

3

1

2005

2.400.000,-

4543

384

305

2006.01.21.

Vevő.szla. kiegyenlítés

4

1

2005

800.000,-

384

3114

306

2006.01.22.

Vevő.szla. kiegyenlítés

5

1

2005

1.500.000,-

384

3115

307

2006.02.03.

Vevő.szla. kiegyenlítés

3

13

2006

62.000,-

384

3113

308

2006.02.05.

Vevő.szla. kiegyenlítés

4

1

2005

800.000,-

384

3114

308

2006.02.05.

Száll..szla. kiegyenlítés

2

15

2006

550.000,-

4542

384

308

2006.02.05.

TA befizetés

    .

.

.

40.000,-

461

384

308

2006.02.05.

Áfa befizetés

.

.

.

670.000,-

468

384

308

2006.02.05.

EB járulék befizetés

.

.

.

15.000,-

4731

384

308

2006.02.05.

Kp. felvétel

.

.

.

3.500.000,-

389

384

309

2006.03.10.

Száll.szla. kiegyenlítés

3

18

2006

7.640.000,-

4543

384

309

2006.03.10.

Vevő.szla. kiegyenlítés

4

1

2005

1.200.000,-

384

3114

310

2006.03.31.

Vevő.szla. kiegyenlítés

4

2

2005

200.000,-

384

3114

311

2006.04.01.

Vevő.szla. kiegyenlítés

6

1

2005

1.000.000,-

384

3116

312

2006.04.10.

Vevő.szla. kiegyenlítés

7

2

2005

3.000.000,-

384

3117

313

2006.04.16.

Száll.szla. kiegyenlítés

2

17

2005

5.000.000,-

4542

384

314

2006.04.25.

Vevő.szla. kiegyenlítés

8

1

2005

100.000,-

384

3118

315

2006.04.25.

Vevő.szla. kiegyenlítés

5

101

2006

5.900.000,-

384

3115

316

2006.04.30.

Vevő.szla. kiegyenlítés

6

102

2006

6.600.000,-

384

3116

317

2006.05.08.

Vevő.szla. kiegyenlítés

7

103

2006

10.900.000,-

384

3117

Pénztári tételek (400-as napló)

Pénztárszámla

Gazdasági esemény

Partnerkód

Rend. azon.

Év

Összeg

Áfa

Kontír
szám

száma

kelte

.

.

.

.

.

.

.

.

401

2006.01.05.

Jövedelem kifizetés

.

.

.

46.000,-

.

471

381

451

2006.02.05.

KP felvétel bankból

.

.

.

3.500.000,-

.

381

389

402

2006.02.06.

Üzemanyag vásárlás

.

.

.

32.000,-

.

514

381

403

2006.02.10.

Alapítókkal szembeni köt.kifiz.

.

.

.

2.160.000,-

.

471

381

404

2006.02.10.

Szállítói.szla. kiegyenlítés

1

11

2005

15.000,-

.

4541

381

405

2006.03.01.

Javítás

.

.

.

200.000,-

25

25523

381

406

2006.03.31.

Egyéb anyagbeszerzés

.

.

.

150.000,-

15

15512

381

407

2006.04.05.

Egyéb szolg.igénybevétel

.

.

.

50.000,-

    .

539

381

450

2006.06.20.

Jövedelem kifizetés

.

.

.

1.047.500,-

.

471

381

Vegyes tételek (500-as napló)

Vegyes bizonylat

Gazdasági esemény

Összeg

Kontír
szám

száma

kelte

.

.

.

.

501

2006.01.01.

Anyagkészlet ktsg.elszámolás

50.000,-

511

22

501

2006.01.01.

Áru ktsg.elszámolás

300.000,-

812

261

501

2006.01.01.

Mérleg szerinti eredmény átvezetés eredménytartalékra

1.639.000,-

419

413

503

2006.03.31.

Beruházás üzembehelyezés

880.000,-

14

16

510

2006.01.31.

Alapítókkal szembeni köt.elszámolása

2.700.000,-

459

471

510

2006.01.31.

Forrásadó (20%)

540.000,-

471

462

551

2006.06.30.

ÉCS elszámolás

1.750.000,-

571

149

552

2006.06.30.

TA elszámolás

350.000,-

891

461

553

2006.06.30.

Osztalék előleg elszámolása

1.834.000,-

493

459

502

2006.03.15.

Ért.eszköz bruttó kivezetés

300.000,-

861

14

502

2006.03.25.

Ért.eszköz écs. kivezetés

100.000,-

149

861

550

2006.06.01.

Jövedelem elszámolása

1.500.000,-

541

471

550

2006.06.01.

EB járulék elszámolása

165.000,-

561

4731

550

2006.06.01.

NY. járulék elszámolása

270.000,-

562

4732

550

2006.06.01.

EHO elszámolása

39.000,-

563

4634

550

2006.06.01.

MA járulék elszámolása

45.000,-

564

4632

550

2006.06.01.

Levont EB járulék

60.000,-

471

4731

550

2006.06.01.

Levont NY járulék

127.500,-

471

4732

550

2006.06.01.

Levont MV járulék

15.000,-

471

4633

550

2006.06.01.

Levont SZJA

250.000,-

471

462

554

2006.06.20.

Anyag készletrevétel

10.000,-

22

511

554

2006.06.20.

Áru készletrevétel

142.000,-

261

812

555

2006.06.30.

503-as biz. könyv. helyesbítés

880.000,-

13

14

Mintafeladat tartalomjegyzék

2. Törzsállományok felvitele, kiíratása

A törzsállományok létrehozásához a dokumentációban (F1) részletes leírások találhatók Ezek figyelembe vételével kell kitölteni azokat a mezőket, amelyek a feladataink elvégzéséhez szükségesek. A forgalmi tételek feldolgozásához az alábbi törzsállományokat alakítottuk ki:

Törzsállomány megnevezése

Felviteli

Kiíratási

 

menüpont

Főkönyvi számlatükör bevitele, módosítása

A törzs a MEGASTAR PLUS által ajánlott állomány. A törzsállományban jelenleg csak az első "fül" adatai vannak kitöltve, de ezek az általunk bemutatott mintafeldolgozáshoz elegendőek.

tn_fa101.jpg (18632 bytes)

FA101

FA201

(Tükör) napló törzs bevitele, módosítása

A törzs beviteli képernyőjén megjelenik, hogy milyen naplófajtákat, milyen intervallumban lehet kijelölni. Ezek betartása kötelező. A pénztárnaplónál a "Házipénztár-e" kérdésre csak akkor szabad "Igen"-t megadni, ha a felhasználó, a "Házipénztár" programmodult is használja. Amennyiben a bank és pénztár törzsben megadjuk a főkönyvi számlájuk számát, a banki és pénztári tételeket elegendő féloldalasan rögzíteni, a program a könyvelésnél a bank és pénztár főkönyvi számot hozzárendeli.

tn_fa103_be.jpg (21702 bytes)

FA103

FA203

Áfa-árbevétel módosító törzs bevitele, módosítása

A törzsben a kódszám intervallumok figyelembe vételével alakíthatjuk ki a szükséges törzsállományt. Áfa törzs 1-499-ig kódszámokkal, az Árbevétel módosító törzset 500-998-ig terjedő kódszámokkal. Ez utóbbi a számlázáshoz szükséges engedmények, illetve felárak megadásához szükséges.

FA104

FA204

Ügyfél (partner) törzs bevitele, módosítása

A törzs kialakításánál csak az alapadatokat és a címeket vittük be a mintafeldolgozás elvégzéséhez.

tn_fa111_be.jpg (25954 bytes)

FA111

FA211

Cím kategória bevitele, módosítása

A törzsben az ügyfél különböző címeire utalhatunk.

tn_fa112_be.jpg (20492 bytes)

FA112

FA212

Késedelmi kamat %, dátum törzs bevitele, módosítása

A törzsben a banki alapkamat változását, vagy egyéb szerződés, megállapodás szerinti kamat %-okat rögzíthetünk.

fa114_be.JPG (73401 bytes)

FA114

FA214

Mintafeladat tartalomjegyzék

3. Paraméterek beállítása

A paraméterek a program működését vezérlik, ezért ezeket figyelmesen végig kell nézni, és a feldolgozásunknak megfelelő választ kell megadni.

Az FA9 Főkönyv-pénzügy működési paraméterek menüpontban felsorolt kérdésekre a mintafeladathoz az alábbiakat választottuk.
- Van-e 6-7 számlaosztály. Mi csak az 5 költségnemre könyveltünk, ezért a kérdésre NEM-et jelöltünk meg.
- Ellenszámla képzéshez a főkönyvi számlát választottuk.
- Bizonylatszám numerikus lehet.
- Folyószámla rendezettség melyik dátum legyen? A legkésőbbi banki kiegyenlítés dátumát jelöltük.
- Áfa elszámolási időszak: ÉVES
- Forgalomból közvetlen könyvel? Csak iktat, azaz a forgalmi területre rögzíti a tételeket, és később külön menüpont indításával könyveljük le a forgalmi területen
   lévő tételeket.

tn_param_beallitas.jpg (23647 bytes)

A többi paraméter kérdésére nemleges a válasz.

Az FA8 Feldolgozási időszak beállítása menüpont is programvezérlő, csak azokra az időszakokra lehet könyvelni, amelyeket IGEN-re állítottunk.

Az FA3A Forgalom bevitele, módosítása menüpont indításával a megjelenő forgalmi terület bekérő képernyőn új forgalmi területet hozhatunk létre, illetve kiválaszthatjuk a már létrehozott forgalmi területet. A következő képernyő alján a "Forgalom rögzítését segítő feladatok"   "7. Paraméterek"-re kattintva paraméter beállításokat lehet elvégezni.
   - Áfa kód vagy %: a forgalom rögzítését %, vagy adóalap kódjának megadásával kívánjuk rögzíteni? A % választásánál a bejövő és kimenő számlák naplójánál
     a program egyértelműen választja ki a %-hoz tartozó adatokat, a bank és pénztár naplónál a program nem tudja eldönteni, hogy milyen eseményről van szó.
     Adóalapkód megadásával minden naplón helyes adó % rögzítődik. A mintafeladat ezt használja.
   - Rendezettségi azonosító: Igen, mert használni kívánjuk
   - Árfolyamszámítás: Nem
   - Tételsor megnevezés: Igen
   - Melyik főkönyvi számla: 1-es főkönyvi számla
   - Deviza számítás: Nincs deviza
   - Áfa számítás: Bruttó Áfa számítás
   - Pénzügy bekérés: Nem

tn_param.jpg (16317 bytes)

Valamennyi paraméter beállítás után kezdődhet a forgalmi tételek rögzítése.

Mintafeladat tartalomjegyzék

4. Forgalmi tételek rögzítése, könyvelése

Az FA3A forgalom bevitele, módosítása menüpont dokumentációs leírása a "Forgalmi terület kell-e" paramétert NEM-re állítva mutatja be, ami közvetlen könyvelést jelent. Példánkban van forgalmi terület bekérés, tehát első lépés a forgalmi terület létrehozása, majd kiválasztása.

Az FA3A menüpont indításával a "Forgalmi terület választása" képernyőt láthatjuk, ahol az 1. sorszám alatt "Alapértelmezett forgalmi terület" automatikusan megjelenik. Ez a forgalmi terület általában elegendő.

A kiválasztás után megjelenő képernyő a "Főkönyvi bizonylatok kiválasztása", ahol a rögzített, de még nem könyvelt tételek vannak. Ezekből valamelyik tételsort kiválaszthatjuk, módosításra, törlésre, megtekinthetjük részletes rögzítési formájukban. A forgalmi területen lévő tételeket különböző csoportosításokban gyűjthetjük a képernyő alján lévő "Forgalom rögzítését segítő feladatok" alatti mezők kiválasztásával.

Új bevitelre kattintva a "beviteli képernyő" jelenik meg. A fej és tételsorok bevitelekor a mezők kitöltését meghatározza az, hogy milyen naplókódra könyvelünk.

A könyvelési munkát gyorsítja, ha gyakran használt menüpontokat a "Gyors menü"-be helyezzük. A mintafeladathoz az alábbi menüpontokat tettük ki:
FA3A Forgalom bevitel
FA32 Forgalom kiíratás
FA512 Főkönyvi könyvelés
FA611 Könyvelési napló kiíratása
FA613 Főkönyvi kivonat kiíratása
FA6205 Folyószámla tételei
FA6302 Áfa kódra gyűjtött kiíratás
FA72 Szlaösszefüggés-Kivonat-Karton-Tétel
FA8 Feldolgozási időszak beállítása
FA9 Működési paraméterek

4.1. Nyitó tételek

Főkönyvi számla nyitó tételeinek forgalmi bevitele:

tn_m_fa3a.jpg (28709 bytes)

Fej beviteli képernyő:
Feld.időszak:
2006.00
Napló: 600
Biz.szám: 1
Biz.dátum: 2006.01.01.
Partner: -

Tételsor beviteli képernyő:
TK
: a mezőbe a Tartozik tételnél 1-es a Követel tételnél 2-es írható be.
Fők.szám: csak a főkönyvi számla törzsben rögzített értéket fogadja el a program. Ha nem tudjuk a főkönyvi számla számát, kettőt kattintva a mezőre, megnyílik a rátekintő a törzsállományra, és kiválaszthatjuk a kívánt főkönyvi számot.
Tartozik/Követel: a TK mezőbe beírt számnak megfelelően a program a tartozik vagy követel mezőt ajánlja fel, amelynél a kívánt érték rögzíthető.
Áfa/%: a nyitó tételeknél nincs.
Megjegyzés: írható
pipa.JPG (1407 bytes): ennél a jelnél entert adunk, elfogadottnak tekintjuk a sort. Ha javítani akarunk a Shift+Tab billentyűk lenyomásával visszaléphetünk a mezőkön és javíthatjuk. Amennyiben a tétel bevitelnél a fej részben fedezünk fel hibát, akkor az Esc billentyűvel kiléphetünk a forgalmi bevitelből és újra kezdhetjük a fej és tétel(ek) rögzítését.

Ha befejeztük az egymáshoz tartozó tételsorok rögzítését, a képernyő alján lévő "Befejez" gombra kattintva a forgalmi területre felíródnak a bevitt adatok. A képernyő alján látható első Tartozik/Követel párnál figyelhetjük, hogy az egymáshoz tartozó tételek rögzítésekor milyen összeget rögzítettünk be a tartozik, ill. követel oldalra. A nyitó tételek 600-as naplón történő felvitelénél a program elfogadja az egyenlőtlenséget, mivel a folyószámlás nyitó tételek felvitele külön történik.

Folyószámla nyitó tételeinek forgalmi bevitele:

Fej beviteli képernyő:
Feld.időszak:
2006.00
Napló: 100-as a szállító - 200-as a vevő folyószámláról
Biz.szám: a folyószámlák rendezetlen adatainál leírtak szerint
Biz.dátum: 2006.01.01.
Partner: a folyószámlák rendezetlen adatainál leírtak szerint

Tételsor beviteli képernyő:
A folyószámla nyitó tételeinek forgalmi területre rögzítése megegyezik a főkönyvi számlák rögzítésénél leírtakkal, azzal a különbséggel, hogy míg az összes főkönyvi számla nyitó tételeit egy fej alatt felvihettük, a folyószámlánál egy fejhez egy tételt tudunk felvinni, mivel a partnerkód más lehet, a rendezettségi azonosító minden bizonylat különbözik egymástól.

A nyitó tételek rögzítését követően ellenőrzésre kiírathatjuk a forgalmi területet az FA32 vagy FA33 menüponttal, majd lekönyvelhetjük a forgalmi területen lévő adatokat az FA512-es menüponttal. A könyvelést követően kiírathatjuk a Könyvelési naplót, az FA611 menüponttal, amelyen ellenőrizhetjük naplókódonként a felvitt tételeket. Főkönyvi kivonatot készíthetünk az FA613-as menüponttal.

4.2. Éves gazdasági események

Beérkező számlák rögzítése:

Fejadatok rögzítésénél kötelező mezők kitöltése:

- Feldolgozási időszak
- Naplókód: 100-199 között
- Bizonylat száma
- Bizonylat dátuma
- Partnerkód
- Számlakibocsátás éve
- Rendezettségi azonosító
- Fizetési határidő
- Teljesítési dátum

Tételsor rögzítésénél kötelező mezők kitöltése:

- TK: 1/2
- Főkönyvi szám: TK = 2 esetén a program a Szállítók főkönyvi számlaszámát (4541) ajánlja fel
- Tartozik/Követel: Érték megadása
- Áfa kód/%: Beérkező számla szerinti adóalapkód vagy % megadása.

A továbbiakban azonosak a nyitó tételnél leírtakkal.

Kimenő számlák rögzítése:

- Naplókód: 200-299 között
- Főkönyvi szám: TK = 1 esetén a program a Vevők főkönyvi számlaszámát (311) ajánlja fel.

Továbbiakban megegyezik a beérkező számláknál leírtakkal.

Banki tételek rögzítése:

- Naplókód: 300-399 között
- Partnerkód: csak akkor, ha folyószámlát is érint a tétel
- Rendezettségi azonosító: csak akkor, ha folyószámlát is érint a tétel
- Számlakibocsátás éve: csak akkor, ha folyószámlát is érint a tétel

Egyébként azonosak a beérkező számlánál leírtakkal.

Pénztári tételek rögzítése:

Azonosak a banki tételek rögzítésénél leírtakkal.

Vegyes tételek rögzítése:

- Naplókód: 500-599 között
- Partnerkód: ha folyószámlát is érint a tétel
- Főkönyvi szám: ha folyószámlát is érint a tétel, akkor Vevők/Szállítók főkönyvi számának is szerepelnie kell. Két folyószámla közötti átkönyvelés nem lehetséges,
   mivel a fejhez csak egy partnerkódot lehet megadni és a rendezettségi azonosító sem azonos.

Ha bank/pénztár tétel került tévesen folyószámlára könyvelésre, ezeket bank/pénztár naplón kell helyesbíteni. Ha számla került tévesen naplón könyvelésre, stornírozni kell az eredeti naplón és rögzíteni a helyes naplón.

Mintafeladat tartalomjegyzék

5. Eredményadatok kiíratása

A menüpont kiválasztásával a szűrőfeltételek jelennek meg, ahol a -TOL és -IG értékek megadásával lehet korlátozni a listára kerülő tételeket, tételes vagy gyűjtött kiírás között, valamint a felajánlott összegzések közül választhatunk. Ha a kezdő értékeket nem változtatjuk meg, akkor az összes tétel listára kerül, és a szűrőben feltüntetett feltételek teljesülnek.
A szűrő elfogadásával a lista a képernyőn jelenik meg, és a képernyő felső részén választhatunk a nyomtatóra/fájlba történő kiírás között.
A mintafeladat adatainak kiíratása az "alap" lehetőségekkel történt, azaz a szűrő kezdő értékén nem változtattunk.

5.1. Listázás

Főkönyvi könyvelés listái:

FA611 Könyvelési napló kiíratása
FA612 Főkönyvi karton kiíratása
FA613 Főkönyvi kivonat kiíratása
FA614 Fedezeti tábla kiíratása
Fa619 Törölt/Módosított tételek kiíratása

Folyószámla könyvelés listái:

FA201 Számlakönyv tartalomjegyzék kiíratása
FA202 Számlakönyv kiíratása
FA203 Folyószámla karton kiíratása
FA205 Folyószámla rendezett/rendezetlen tételek kiíratása
FA207 Folyószámla kivonat kiíratása
FA207 Folyószámla kivonat kiíratása Ft összeg sorrendben

Áfa nyilvántartás listái:

FA6301 Áfa tételek analitika naplóból
FA6302 Áfa kódra gyűjtött kiíratás naplóból
FA6303 Áfa tételek kiíratása főkönyvi kartonból
FA6304 Egysoros áfa kiíratása
FA6305 Áfa elszámolás adatainak bevitele
FA6306 Áfa elszámolás adatainak kiíratása

Pénzügyi nyilvántartás listái:

FA64A Rendezetlen tételek 30, 60 napok szerint
FA64B Számlaszám folyamatosság (tombola)
FA642 Várható pénzügyi teljesítések
FA644 Fizetési felszólító levél
FA645 Késedelmi kamat jegyzék
FA646 Késedelmi kamat fizetési felszólító levél
FA647 Egyenlegközlő levél

Az alábbiakban közreadjuk -a jól bevitt adatok alapján - a Könyvelési napló tömör kiíratását, valamint a főkönyvi és folyószámla kivonat listáját:


Könyvelési napló tömör kiíratása

A.sorsz

Könyvelési
dátum

Biz.
szám

Bizonylat
dátum

Teljesítési
dátum

Főkönyvi szám

Adó
kód

Tartozik

Követel

100 - Bejövő számlák naplója

18

.

11

2006.01.10

2006.01.10

454-1

.

.

150 000.00

18

.

11

2006.01.10

2006.01.10

812

82

125 000.00

.

18

.

11

2006.01.10

2006.01.10

4661

 83

25 000.00

.

19

.

12

2006.01.20

2006.01.20

454-2

.

.

30 000.00

19

.

12

2006.01.20

2006.01.20

539

82

25 000.00

200 000.00

19

.

12

2006.01.20

2006.01.20

4661

83

5 000.00

.

20

.

13

2006.01.20

2006.01.20

454-2

.

.

50 000.00

20

.

13

2006.01.20

2006.01.20

812

82

41 667.00

.

20

.

13

2006.01.20

2006.01.20

4661

83

8 333.00

.

21

.

15

2006.01.30

2006.01.30

454-2

.

.

550 000.00

21

.

15

2006.01.30

2006.01.30

812

82

458 333.00

.

21

.

15

2006.01.30

2006.01.30

4661

83

93 667.00

.

Feld. idő: 2006.01 Elsődleges költségszámlákkal összesen

780 000.00

780 000.00

Másodlagos kölségszámlák összesen:

0.00

0.00

22

.

17

2006.02.10

2006.02.10

454-2

..

.

5 000 000.00

22

.

17

2006.02.10

2006.02.10

812

84

4 347 826.00

.

22

.

17

2006.02.10

2006.02.10

4661

85

  652 174.00

.

23

.

18

2006.02.10

2006.02.10

454-3

.

.

7 640 000.00

23

.

18

2006.02.10

2006.02.10

812

86

7 276 190.00

.

23

.

18

2006.02.10

2006.02.10

4661

87

  363 810.00

.

24

.

19

2006.02.27

2006.02.27

454-2

.

.

600 000.00

24

.

19

2006.02.27

2006.02.27

16

100

500 000.00

.

24

.

19

2006.02.27

2006.02.27

4669

101

100 000.00

.

Feld. idő: Elsődleges költségszámlákkal összesen:

13 240 000.00

13 240 000.00

Másodlagos költségszámlák összesen:

0.00

0.00

25

.

16

2006.07.21

2006.07.21

4541-3

.

.

200 000.00

25

.

16

2006.07.21

2006.07.21

811

82

166 667.00

.

25

.

16

2006.07.21

2006.07.21

4661

83

33 333.00

.

Feld. idő: 2006.07 Elsődleges költségszámlákkal összesen:

200 000.00

200  000.00

Másodlagos költségszámlák összesen:

0.00

0.00

100-Bejövő számlák naplója elsődleges költségszámlákkal összesen:

14 220 000.00

14 220 000.00

       Másodlagos költségszámlák összesen:

                0.00

0.00

  


Könyvelési napló tömör kiíratása

A.sorsz

Könyvelési
dátum

Biz.
szám

Bizonylat
dátum

Teljesítési
dátum

Főkönyvi szám

Adó
kód

Tartozik

Követel

200 - Kimenő számlák naplója

26

.

13

2006.01.21

2006.01.21

311-3

.

62 000.00

.

26

.

13

2006.01.21

2006.01.21

911

.

.

51 667.00

26

.

13

2006.01.21

2006.01.21

4671

.

.

10 333.00

27

.

14

2006.01.20

2006.01.20

311-4

.

84 000.00

73 043.00

27

.

14

2006.01.20

2006.01.20

911

.

.

10 957.00

27

.

14

2006.01.20

2006.01.20

4671

.

.

2 000 000.00

Feld. idő: 2006.01 Elsődleges költségszámlákkal összesen:

146 000.00

146 000.00

Másodlagos költségszámlák összesen:

0.00

0.00

28

.

101

2006.02.02

2006.02.02

311-5

.

5 900 000.00

.

28

.

101

2006.02.02

2006.02.02

911

42

.

4 916 667.00

28

.

101

2006.02.02

2006.02.02

4671

43

.

983 333.00

29

.

102

2006.02.15

2006.02.15

311-6

.

6 600 000.00

.

29

.

102

2006.02.15

2006.02.15

911

42

.

5 500 000.00

29

.

102

2006.02.15

2006.02.15

4671

43

.

1 100 000.00

30

.

103

2006.02.28

2006.02.28

311-7

.

10 900 000.00

.

30

.

103

2006.02.28

2006.02.28

911

42

.

9 083 333.00

30

.

103

2006.02.28

2006.02.28

4671

43

.

1 816 667.00

Feld. idő: 2006.02 Elsődleges költségszámlákkal összesen:

23 400 000.00

23 400 000.00

Másodlagos költségszámlák összesen:

0.00

0.00

31

.

104

2006.03.15

2006.03.15

311-3

.

180 000.00

.

31

.

104

2006.03.15

2006.03.15

961

42

.

150 000.00

31

.

104

2006.03.15

2006.03.15

4671

43

.

30 000.00

Feld. idő: 2006.03 Elsődleges költségszámlákkal összesen:

180 000.00

180 000.00

Másodlagos költségszámlák összesen:

0.00

0.00

200-Kimenő számlák naplója elsődleges költségszámlákkal összesen

23 726 000.00

23 726 000.00

       Másodlagos költségszámlák összesen:

                 0.00

0.00

  


Könyvelési napló tömör kiíratása

A.sorsz

Könyvelési
dátum

Biz.
szám

Bizonylat
dátum

Teljesítési
dátum

Főkönyvi szám

Adó
kód

Tartozik

Követel

300 - Banknapló

32

.

301

2006.01.05

2006.01.05

454-1

.

150 000.00

.

32

.

301

2006.01.05

2006.01.05

384

.

.

150 000.00

33

.

301

2006.01.05

2006.01.05

454-2

.

450 000.00

.

33

.

301

2006.01.05

2006.01.05

384

.

.

450 000.00

34

.

303

2006.01.10

2006.01.10

454-2

.

1 800 000.00

.

34

.

303

2006.01.10

2006.01.10

384

.

.

1 800 000.00

35

.

304

2006.01.20

2006.01.20

454-3

.

2 400 000.00

.

35

.

304

2006.01.20

2006.01.20

384

.

.

2 400 000.00

36

.

305

2006.01.21

2006.01.21

311-4

.

.

800 000.00

36

.

305

2006.01.21

2006.01.21

384

.

800 000.00

.

37

.

306

2006.01.22

2006.01.22

311-5

.

.

1 500 000.00

37

.

306

2006.07.22

2006.07.22

384

.

1 500 000.00

.

Feld. idő: 2006.01 elsődleges költségszámlákkal összesen:

2 300 000.00

4 800 000.00

Másodlagos költségszámlák összesen:

0.00

0.00

38

.

307

2006.02.03

2006.02.03

311-3

.

.

62 000.00

38

.

307

2006.02.03

2006.02.03

384

.

62 000.00

.

39

.

308

2006.02.05

2006.02.05

311-4

.

.

800 000.00

39

.

308

2006.02.05

2006.02.05

384

.

800 000.00

.

40

.

308

2006.02.05

2006.02.05

454-2

.

550 000.00

.

40

.

308

2006.02.05

2006.02.05

384

.

.

550 000.00

41

.

308

2006.02.05

2006.02.05

461

.

40 000.00

.

41

.

308

2006.02.05

2006.02.05

384

.

.

40 000.00

42

.

308

2006.02.05

2006.02.05

468

.

670 000.00

.

42

.

308

2006.02.05

2006.02.05

384

.

.

670 000.00

43

.

308

2006.02.05

2006.02.05

4731

.

15 000.00

.

43

.

308

2006.02.05

2006.02.05

384

.

.

15 000.00

44

.

308

2006.02.05

2006.02.05

389

.

3 500 000.00

.

44

.

308

2006.02.05

2006.02.05

384

.

.

3 550 000.00

Feld. idő: 2006.02 elsődleges költségszámlákkal összesen:

862 000.00

4 775 000.00

Másodlagos költségszámlák összesen:

0.00

0.00

45

.

309

2006.03.10

2006.03.10

454-3

.

7 640 000.00

.

45

.

309

2006.03.10

2006.03.10

384

.

.

7 640 000.00

46

.

309

2006.03.31

2006.03.31

311-4

.

.

1 200 000.00

46

.

309

2006.03.31

2006.03.31

384

.

1 200 000.00

.

47

.

310

2006.03.31

2006.03.31

311-4

.

.

200 000.00

47

.

310

2006.03.31

2006.03.31

384

.

200 000.00

.

Feld. idő: 2006.03 elsődleges költségszámlákkal összesen:

1 400 000.00

7 640 000.00

Másodlagos költségszámlák összesen:

0.00

0.00

48

.

311

2006.04.01

2006.04.01

311-6

.

.

1 000 000.00

48

.

311

2006.04.01

2006.04.01

384

.

1 000 000.00

.

49

.

312

2006.04.10

2006.04.10

311-7

.

.

3 000 000.00

49

.

312

2006.04.10

2006.04.10

384

.

3 000 000.00

.

50

.

313

2006.04.16

2006.04.16

454-2

.

5 000 000.00

.

50

.

313

2006.04.16

2006.04.16

384

.

.

5 000 000.00

51

.

314

2006.04.25

2006.04.25

311-8

.

.

100 000.00

51

.

314

2006.04.25

2006.04.25

384

.

100 000.00

.

52

.

315

2006.04.25

2006.04.25

311-5

.

.

5 900 000.00

52

.

315

2006.04.25

2006.04.25

384

.

5 900 000.00

.

53

.

316

2006.04.30

2006.04.30

311-6

.

.

6 600 000.00

53

.

316

2006.04.30

2006.04.30

384

.

6 600 000.00

.

Feld. idő: 2006.04 elsődleges költségszámlákkal összesen:

16 600 000.00

5 000 000.00

Másodlagos költségszámlák összesen:

0.00

0.00

54

.

317

2006.05.08

2006.05.08

311-7

.

.

10 900 000.00

54

.

317

2006.05.08

2006.05.08

384

.

10 900 000.00

.

Feld. idő: 2006.05 elsődleges költségszámlákkal összesen:

10 900 000.00

0.00

Másodlagos költségszámlák összesen:

0.00

0.00

300 - Banknapló elsődleges költségszámlákkal összesen:

32 062 000.00

22 215 000.00

                              Másodlagos költségszámlák összesen:

                 0.00

0.00

  


Könyvelési napló tömör kiíratása

A.sorsz

Könyvelési
dátum

Biz.
szám

Bizonylat
dátum

Teljesítési
dátum

Főkönyvi szám

Adó
kód

Tartozik

Követel

401 - Pénztár napló

55

.

401

2006.01.05

2006.01.05

471

.

46 000.00

.

55

.

401

2006.01.05

2006.01.05

381

.

.

46 000.00

Feld. idő: 2006.01 elsődleges költségszámlákkal összesen:

0.00

46 000.00

Másodlagos költségszámlák összesen:

0.00

0.00

56

.

451

2006.02.05

2006.02.05

389

.

.

3 500 000.00

56

.

451

2006.02.05

2006.02.05

381

.

3 500 000.00

.

57

.

402

2006.02.06

2006.02.06

514

.

32 000.00

.

57

.

402

2006.02.06

2006.02.06

381

.

.

32 000.00

58

.

403

2006.02.10

2006.02.10

471

.

2 160 000.00

.

58

.

403

2006.02.10

2006.02.10

381

.

.

2 160 000.00

59

.

404

2006.02.10

2006.02.10

454-1

.

15 000.00

.

59

.

404

2006.02.10

2006.02.10

381

 .  

.

15 000.00

Feld. idő: 2006.02 elsődleges költségszámlákkal összesen:

3 500 000.00

2 207 000.00

Másodlagos költségszámlák összesen:

0.00

0.00

60

.

405

2006.03.01

2006.03.01

523

82

166 667.00

.

60

.

405

2006.03.01

2006.03.01

4661

83

33 333.00

.

60

.

405

2006.03.01

2006.03.01

381

.

.

200 000.00

61

.

406

2006.03.31

2006.03.31

512

84

130 435.00

.

61

.

406

2006.03.31

2006.03.31

4661

85

19 565.00

.

61

.

406

2006.03.31

2006.03.31

381

.

.

150 000.00

Feld. idő: 2006.03 elsődleges költségszámlákkal összesen:

0.00

350 000.00

Másodlagos költségszámlák összesen:

0.00

0.00

62

.

407

2006.04.05

2006.04.05

539

.

50 000.00

.

62

.

407

2006.04.05

2006.04.05

381

.

.

50 000.00

Feld. idő: 2006.04 elsődleges költségszámlákkal összesen:

0.00

50 000.00

Másodlagos költségszámlák összesen:

0.00

0.00

63

.

450

2006.06.20

2006.06.20

471

.

1 047 500.00

.

63

.

450

2006.06.20

2006.06.20

381

.

.

1 047 500.00

Feld. idő: 2006.06 elsődleges költségszámlákkal összesen:

    0.00

1 047 500.00

Másodlagos költségszámlák összesen:

0.00

0.00

401-Pénztár napló elsődleges költségszámlákkal összesen:

3 500 000.00

3 700 500.00

                        Másodlagos költségszámlák összesen:

               0.00

0.00

  


Könyvelési napló tömör kiíratása

A.sorsz

Könyvelési
dátum

Biz.
szám

Bizonylat
dátum

Teljesítési
dátum

Főkönyvi szám

Adó
kód

Tartozik

Követel

500 - Vegyes napló

64

.

501

2006.01.01

2006.01.01

511

.

50 000.000

.

64

.

501

2006.01.01

2006.01.01

22

.

.

50 000.00

65

.

501

2006.01.01

2006.01.01

812

.

300 000.000

.

65

.

501

2006.01.01

2006.01.01

261

.

.

300 000.00

66

.

501

2006.01.01

2006.01.01

419

.

1 639 000.000

.

66

.

501

2006.01.01

2006.01.01

413

.

.

1 639 000.00

82

.

510

2006.01.31

2006.01.31

459

.

2 700 000.000

.

82

.

510

2006.01.31

2006.01.31

471

.

.

2 700 000.00

83

.

510

2006.01.31

2006.01.31

471

.

540 000.000

.

83

.

510

2006.01.31

2006.01.31

462

.

.

540 000.00

Feld. idő: 2006.01 elsődleges költségszámlákkal összesen:

5 229 000.00

5 229 000.00

Másodlagos költségszámlák összesen:

0.00

0.00

67

.

503

2006.03.31

2006.03.31

14

.

880 000.00

.

67

.

503

2006.03.31

2006.03.31

16

.

.

880 000.00

70

.

502

2006.03.15

2006.03.15

861

.

300 000.00

.

70

.

502

2006.03.15

2006.03.15

14

.

.

300 000.00

71

.

502

2006.03.25

2006.03.25

149

.

100 000.00

.

71

.

502

2006.03.25

2006.03.25

861

.

.

100 000.00

Feld. idő: 2006.03 elsődleges költségszámlákkal összesen:

1 280 000.00

1 280 000.00

Másodlagos költségszámlák összesen:

0.00

0.00

68

.

551

2006.06.20

2006.06.20

571

.

1 750 000.00

.

68

.

551

2006.06.20

2006.06.20

149

.

.

1 750 000.00

69

.

552

2006.06.30

2006.06.30

891

.

350 000.00

.

69

.

552

2006.06.30

2006.06.30

461

.

.

350 000.00

72

.

550

2006.06.01

2006.06.01

541

   .

1 500 000.00

.

72

.

550

2006.06.01

2006.06.01

471

.

.

1 500 000.00

73

.

554

2006.06.20

2006.06.20

22

.

10 000.00

.

73

.

554

2006.06.20

2006.06.20

511

.

.

10 000.00

74

.

554

2006.06.20

2006.06.20

261

.

142 000.00

.

74

.

554

2006.06.20

2006.06.20

812

.

.

142 000.00

75

.

550

2006.06.01

2006.06.01

561

.

165 000.00

.

75

.

550

2006.06.01

2006.06.01

4731

.

.

165 000.00

76

.

550

2006.06.01

2006.06.01

562

.

270 000.00

.

76

.

550

2006.06.01

2006.06.01

4732

.

.

270 000.00

77

.

550

2006.06.01

2006.06.01

563

.

39 000.00

.

77

.

550

2006.06.01

2006.06.01

4634

.

.

39 000.00

78

.

550

2006.06.01

2006.06.01

564

.

45 000.00

.

78

.

550

2006.06.01

2006.06.01

4632

.

.

45 000.00

79

.

550

2006.06.01

2006.06.01

471

   .

60 000.00

.

79

.

550

2006.06.01

2006.06.01

4731

.

.

60 000.00

80

.

550

2006.06.01

2006.06.01

471

.

15 000.00

.

80

.

550

2006.06.01

2006.06.01

4633

.

.

15 000.00

81

.

550

2006.06.01

2006.06.01

471

.

250 000.00

.

81

.

550

2006.06.01

2006.06.01

462

.

.

250 000.00

84

.

555

2006.06.30

2006.06.30

13

.

880 000.00

.

84

.

555

2006.06.30

2006.06.30

14

.

.

880 000.00

85

.

550

2006.06.01

2006.06.01

471

   .

127 500.00

.

85

.

550

2006.06.01

2006.06.01

4732

.

.

127 500.00

86

.

553

2006.06.30

2006.06.30

493

.

1 834 000.00

.

86

.

553

2006.06.30

2006.06.30

459

.

.

1 834 000.00

Feld. idő: 2006.06 elsődleges költségszámlákkal összesen:

7 437 50.00

7 437 50.00

Másodlagos költségszámlák összesen:

0.00

0.00

500-Vegyes napló elsődleges költségszámlákkal összesen:

13 946 500.00

13 946 500.00

                                             Másodlagos költségszámlák összesen:

                 0.00

0.00

  


Könyvelési napló tömör kiíratása

A.sorsz

Könyvelési
dátum

Biz.
szám

Bizonylat
dátum

Teljesítési
dátum

Főkönyvi szám

Adó
kód

Tartozik

Követel

600 - Nyitó tételek naplója

1

.

1

2006.01.01

2006.01.01

14

.

7 500 000.00

.

1

.

1

2006.01.01

2006.01.01

14

.

1 000 000.00

.

1

.

1

2006.01.01

2006.01.01

16

.

400 000.00

.

1

.

1

2006.01.01

2006.01.01

22

.

50.000.00

.

1

.

1

2006.01.01

2006.01.01

261

.

300 000.00

.

1

.

1

2006.01.01

2006.01.01

381

.

360 000.00

.

1

.

1

2006.01.01

2006.01.01

384

.

6 000 000.00

.

1

.

1

2006.01.01

2006.01.01

491

.

.

15 610 000.00

2

.

2

2006.01.01

2006.01.01

149

.

.

5 200 000.00

2

.

2

2006.01.01

2006.01.01

411

.

.

3 000 000.00

2

.

2

2006.01.01

2006.01.01

413

.

.

8 000 000.00

2

.

2

2006.01.01

2006.01.01

419

.

.

1 639 000.00

2

.

2

2006.01.01

2006.01.01

461

.

.

40 000.00

2

.

2

2006.01.01

2006.01.01

468

.

.

670 000.00

2

.

2

2006.01.01

2006.01.01

471

.

.

46 000.00

2

.

2

2006.01.01

2006.01.01

4731

.  

.

15 000.00

2

.

2

2006.01.01

2006.01.01

459

.  

.

2 700 000.00

2

.

2

2006.01.01

2006.01.01

491

.

21 310 000.00

.

Feld. idő: 2006.00 elsődleges költségszámlákkal összesen:

21 310 000.00

15 610 000.00

Másodlagos költségszámlák összesen:

0.00

0.00

600-Nyitó tételek naplója elsődleges költségszámlákkal összesen:

21 310 000.00

15 610 000.00

                            Másodlagos költségszámlák összesen:

                 0.00

0.00

Mindösszesen elsődleges költségszámlákkal összesen:

113 564 500.00

103 918 000.00

Másodlagos költségszámlák összesen:

                   0.00

0.00

  


Folyószámla kivonat - pénzügyi tételekből

Ügyfél

Forgalom

Egyenleg

Folyószámla száma

Megnevezés

Tartozik

Követel

Tartozik

Követel

     311  

311-3

Konica Minolta MO Kft.

242 000.00

62 000.00

180 000.00

.

311-4

Dunamenti Tűzvédelmi Rt.

3 084 000.00

3 000 000.00

84 000.00

.

311-5

T-Mobile Rt.

7 400 000.00

7 400 000.00

.

.

311-6

Villa-Koral Rt.

8 600 000.00

7 600 000.00

1 000 000.00

.

311-7

Masped-Ralog Kft.

14 800 000.00

13 900 000.00

900 000.00

.

311-8

Budatrend-III. Rt.

100 000.00

100 000.00

.

.

311 fők. szám:

34 226 000.00

32 062 000.00

2 164 000.00

.

     454 

454-1

ABC Ker. Kft.

165 000.00

300 000.000

.

135 000.00

454-2

Wallis Motor Pest Kft.

7 800 000.00

8 480 000.00

.

680 000.00

454-3

Konica Minolta MO Kft.

10 040 000.00

10 240 000.00

.

200 000.00

4541 fők. szám:

18 005 000.00

19 020 000.00

.

1 015 000.00

Mindösszesen:

52 231 000.00

51 082 000.00

.

.

Egyenleg:

.

.

1 149 000.00

.

  


Főkönyvi kivonat - éves összesen sorokkal

Számlaszám - megnevezés

Tartozik

Követel

Tartozik egyenleg

Követel egyenleg

Tétel db

13 - MŰSZAKI BERENDEZÉSEK, GÉPEK, JÁRMŰVEK

880.000.00

0.00

880 000.00

.

1

13 összesen:

880 000.00

0.00

880 000.00

.

1

14 - EGYÉB BERENDEZÉSEK, FELSZERELÉSEK, JÁRMŰVEK

9 380 000.00

1 180 000.00

8 200 000.00

.

5

149 - Tárgyieszközök értékcsökkenése

100 000.00

6 950 000.00

.

6 850 000.00

3

14 összesen:

9 480 000.00

8 130 000.00

1 350 000.00

.

8

16 - Beruházások, felújítások

900 000.00

880 000.00

20 000.00

.

3

16 összesen:

900 000.00

880 000.00

20 000.00

.

3

1 számlaosztály összesen:

11 260 000.00

9 010 000.00

2 250 000.00

.

12

22 - Anyagok

60 000.00

50 000.00

10 000.00

.

3

22 összesen:

60 000.00

50 000.00

10 000.00

.

3

261 - Áruk tételes ÁFÁ-s

442 000.00

300 000.00

142 000.00

.

3

26 összesen:

442 000.00

300 000.00

142 000.00

.

3

2 számlaosztály összesen:

502 000.00

350 000.00

152 000.00

.

6

311 - Belföldi követelések (vevők)

34 226 000.00

32 062 000.00

2 164 000.00

.

26

31 összesen

34 226 000.00

32 062 000.00

2 164 000.00

.

26

381 - Pénztár

3 860 000.00

3 700 500.00

159 500.00

.

10

384 - Elszámolási betétszámla

38 062 000.00

22 215 000.00

15 847 000.00

.

24

389 - Átvezetési számla

3 500 000.00

3 500 000.00

.

.

2

38 összesen:

45 422 000.00

29 415 500.00

16 006 500.00

.

36

3 számlaosztály összesen:

79 648 000.00

61 477 500.00

18 170 500.00

.

62

411 - JEGYZETT TŐKE

.

3 000 000.00

.

3 000 000.00

1

413 - Eredménytartalék

.

9 639 000.00

.

9 639 000.00

1

419 - Mérleg szerinti eredmény

1 639 000.00

1 639 000.00

.

.

2

41 összesen:

1 639 000.00

14 278 000.00

.

12 639 000.00

5

454 - Szállítók

18 005 000.00

19 020 000.00

.

1 015 000.00

20

459 - Egyéb rövidlejáratu kötelezettség

2 700 000.00

4 534 000.00

.

1 834 000.00

3

45 összesen:

2 705 000.00

23 554 000.00

.

2 849 000.00

23

461 - T A elszámolása

40 000.00

390 000.00

.

350 000.00

3

462 - Személyi jövedelemadó elszámolása

.

790 000.00

.

790 000.00

2

4632 - M A járulék

.

45 000.00

.

45 000.00

1

4633 - M V járulék

.

15 000.00

.

15 000.00

1

4634 - EHO

.

39 000.00

.

39 000.00

1

4661 - Levonható tételes ÁFA

1 232 215.00

.

1 232 215.00

.

9

4669 - Levonható beruházások ÁFA-ja

100 000.00

.

100 000.00

.

1

4671 - Fizetendő tételes ÁFA

.

3 951 290.00

.

3 951 290.00

6

468 - Általános forgalmi adó pénzügyi elszámolási számla

670 000.00

670 000.00

.

.

2

46 összesen:

2 042 215.00

5 900 290.00

.

3 858 075.00

26

471 - Jövedelemelszámolási számla

4 246 000.00

4 246 000.00

.

.

11

4731 - EB járulék

15 000.00

240 000.00

.

225 000.00

4

4732 - Nyugdíjjárulék

.

397 500.00

.

397 500.00

2

47 összesen:

4 261 000.00

4 883 500.00

.

622 500.00

17

491 - Nyitómérleg számla

26 110 000.00

26 110 000.00

.

.

14

493 - Adózott eredmény elszámolása

1 834 000.00

.

1 834 000.00

.

1

49 összesen:

27 944 000.00

26 110 000.00

1 834 000.00

.

15

4 számlaosztály összesen:

56 591 215.00

74 725 790.00

.

18 134 575.00

86

1-4 számlaosztály összesen:

148 001 215.00

145 563 290.00

2 437 925.00

.

166

511 - Vásárolt anyagok költségei tételes ÁFÁ-s

50 000.00

10 000.00

40 000.00

.

2

512 - Egy éven belül elhasználódó anyagi eszk.

130 435.00

.

130 435.00

.

1

514 - Üzemanyag

32 000.00

.

32 000.00

.

1

51 összesen:

212 435.00

10 000.00

202 435.00

.

4

523 - Javítás, karbantartás

166 667.00

.

166 667.00

.

1

52 összesen:

166 667.00

.

166 667.00

.

1

539 - Egyéb szolgáltatás

75 000.00

.

75 000.00

.

2

53 összesen:

75 000.00

.

75 000.00

.

2

541 - Bér

1 500 000.00

.

1 500 000.00

.

1

54 összesen:

1 500 000.00

.

1 500 000.00

.

1

561 - EB járulék

165 000.00

.

165 000.00

.

1

562 - Ny járulék

270 000.00

.

270 000.00

.

1

563 - EHO

39 000.00

.

39 000.00

.

1

561 - MA járulék

45 000.00

.

45 000.00

.

1

56 összesen

519 000.00

.

519 000.00

.

4

571 - Tervszerinti ÉCS

1 750 000.00

.

1 750 000.00

.

1

57 összesen:

1 750 000.00

.

1 750 000.00

.

1

5 számlaosztály összesen:

4 223 102.00

10 000.00

4 213 102.00

.

13

812 - Belfoldi értékesítés eladott áruk beszerzési értéke

12 715 683.00

142 000.00

12 573 683.00

.

8

81 összesen:

12 715 683.00

142 000.00

12 573 683.00

.

8

861 - Értékesített immateriális javak, tárgyi eszközök nyilv. szerinti értéke

300 000.00

100 000.00

200 000.00

.

2

86 összesen:

300 000.00

100 000.00

200 000.00

.

2

891 - Társasági adó

350 000.00

.

350 000.00

.

1

8 számlaosztály összesen:

13 365 683.00

242 000.00

13 123 683.00

.

11

911 - Tételes áfa elsz. árbevétele

.

19 624 710.00

.

19 624 710.00

5

91 összesen:

.

19 624 710.00

.

19 624 710.00

5

961 - Értékesített immateriális javak, tárgyi eszközök bevétele

.

150 000.00

.

150 000.00

1

96 összesen:

.

150 000.00

.

150 000.00

1

9 számlaosztály összesen:

.

19 774 710.00

.

19 774 710.00

6

5-9 számlaosztály összesen:

17 588 785.00

20 026 710.00

.

2 437 925.00

30

Mindösszesen:

165 590 000.00

165 590 000.00

.

.

196

 

5.2. Rátekintő információk kiíratása képernyőre

Ellenőrzésre, tájékoztatásra, gyors információt nyerünk a rátekintő információk kiíratásával.

FA71 Bank-Pénztár napló forgalma, egyenlege
FA72 Számla összesítő-Kivonat-Karton-Tétel
FA74 Folyószámla kivonat-Karton-Tétel

Mintafeladat tartalomjegyzék  

6. Könyvelt tételek módosítása/törlése

A lekönyvelt tételeket módosíthatjuk, vagy kitörölhetjük a forgalmi beviteli képernyő alsó részén található "Forgalom rögzítését segítő feladatok" "5.Knyv.t.áth" és "6.Foly.t.áth" billentyűk segítségével.
Alkalmazásuk részletes leírása a dokumentációban található. A billentyűkre kattintva a megfelelő szűrő kitöltésével választhatjuk ki azokat a tételeket, amelyeket a program képernyőre hoz.

A felhozott tételekből kijelölhetjük azokat, amelyeket a forgalmi területre teszünk, ahol a módosítást/törlést elvégezve a forgalmi területen lévő adatokat lekönyvelhetjük. (FA512).
A módosított/törölt tételekről információt kaphatunk az FA619 lista kiíratásával.

Mintafeladat tartalomjegyzék

7. Éves zárás-nyitás

Mielőtt az éves zárás-nyitás FA54-es menüpontját elindítanánk, valamennyi tárgyévre vonatkozó gazdasági eseményt és az éves rendező könyvelési tételt könyveljük le.
Gondoskodjunk arról, hogy az új év számlatükrét és naplóját megnyissuk (FA56), a nyitó tétel feldolgozási időszakot (00 hónap) kijelöljük. A zárási paraméterben (FA102) a 9-es sorszám alatt rögzítsük, hogy a záró-nyitó tételek milyen főkönyvi számlára kerüljenek. A nyitó tételeket a program forgalmi területre teszi.

Ha az éves nyitás lefutott és később újabb könyvelendő tételek kerülnek elő, vagy hibát fedezünk fel, letörölhetjük a zárás-nyitást, és a módosítások elvégzése után újra indíthatjuk az FA-es menülépést.

Mintafeladat tartalomjegyzék

8. Éves forgalmi tételek törlése

Régebbi (tárgyév előtti) tételeket törölhetjük az FA55-ös menüpont indításával. A megjelenő szűrőben megadott "Törlési év" és a megelőző éves forgalom tételei kitörlődnek, kivéve a folyószámák rendezetlen adatai.